Sziasztok!
A hold minden este ott van felettünk, mégis, ha jobban megnézzük, minden alkalommal kicsit más arcát mutatja. Innen, lentről nézve csak egy apró, fénylő pont az égen. Mindig változik, hol nő, hol fogy, néha teljes pompájában ragyog, máskor alig látszik belőle valami. Nem ad saját fényt, hanem visszavert napfényt, de így is világít. Magával ragad, főleg akkor, amikor teljesen tele van.
A hold még a kedvenc színdarabomban, a Rómeó és Júliában is megjelenik:
„Rómeó: Az áldott holdra esküszöm, kisasszony,
Mely a gyümölcsfákat ezüstözi -
Júlia: Ne arra esküdj, a hold változékony,
Havonta másul az körös futásán,
Attól szerelmed éppoly ingatag lesz.”
A fényképezőgépem hatvanszoros nagyítása lehetővé teszi, hogy egész jó képeket készítsek róla, még úgy is, hogy nincs profi felszerelésem, se külön objektívem, se távcsövem. Néha egyszerűen csak kimegyek, és lefotózom a holdat. Az évek során sokféle arcát megörökítettem már: teliholdat, félholdat, éppen csak látható holdsarlót, nappali égbolton lebegő alakját, sőt olyankor is, amikor csak egy vékony, fényes ív látszik, de a sötét része is halványan kirajzolódik.
Nemrégiben sikerült lefotóznom egy ritka jelenséget: a hold sötét oldalát is lehetett látni szabad szemmel, nem csak a megvilágított részt. Ez inspirált arra, hogy átnézzem a régi képeimet, és összegyűjtsem az összes holdas fotómat egy külön bejegyzésbe. Így most, egy kis kitérőt téve a 2021-es fotóim sorozatából, egy rendhagyó bejegyzéssel jövök, amiben a holdról készült kedvenc fotóimat szeretném megmutatni nektek.
Sziasztok, szép napot/estét nektek! :)
Nóri
